Erdők hetén a 6.B. osztály

Október   másodikán,  pénteken, a Szent Őrzőangyalok ünnepén közel 3 órát töltöttünk a tesiórákról mindenki által jól ismert parkban (a „Batyiban”). A természettel és a természetvédelemmel  kapcsolatos  akadályversenyen vettünk részt Dákainé Pusztai Rita tanárnő és Braunsteiner Péter osztályfőnök kíséretében. Az állomások változatosak voltak. Ügyességi feladatok, kirakós játékok színesítették a komoly mondanivalót.

Bérmálás szentségében részültek 10.-es diákjaink

“Vedd a Szentlélek ajándékát!”

2020. október 3-án a 10. H és 10.N. osztályból összesen 16–an a Nagyboldogasszony Székesegyházban  részesülhettünk a bérmálás szentségében -több győri iskola diákjával együtt - és püspöki szentmise keretében élhettük át a Szentlélek kiáradását.

Közösségépítő foglalkozás az 1.b osztályban

Az önfeledt játék, a közösségi élményszerzés voltak a főszereplői annak a foglalkozásnak, melyet intézményünk szociális segítője, Páskuj Mónika tartott osztályunknak.

A gyerekek kitörő lelkesedéssel fogadták az izgalmas, változatos feladatokat, melynek nem titkolt célja az osztályon belüli kohézió és együttműködési képesség erősítése volt.

Online Prohászka Nap

Tisztelt Kollégák, Szülők, Diákok!

Az utóbbi években gazdag programokkal emlékeztünk névadónk születésnapjára, október közepén. A természettudományos napon kitűnő szakemberek előadásait, fotóművészek kiállításait, érdekes bemutatókat láthattak a tanulók. Tavaly a Prohászka Napon indítottuk el a Zöld Prohászka mozgalmat a diákok aktív közreműködésével, amelyet az idei tanévben is folytatunk.

Gólyanapok

Augusztus utolsó hetében iskolánk új osztályai számára gólyanapokat tartottunk, amelyek egymás megismerésén túl felhőtlen, boldog pillanatokat tartogattak új közösségeink számára. Az osztályfőnököket a diákönkormányzat tagjai segítették a program szervezésében és lebonyolításában...
 

Oldalak