Alsósok adventi lelkigyakorlata

Lelkigyakorlatunk ebben az évben kicsit eltért a megszokottól. Az Orsolyita-templom helyett most osztálytermeinkben gyújtottuk meg az adventi koszorú gyertyáit. Imádság után karácsonyi történeteket olvastunk fel, elénekeltük ismert karácsonyi énekeinket, zenét hallgattunk és kicsit kézműveskedtünk is. Sajnos közös szentmisét nem tudtunk tartani, de helyette első alkalommal Szentségimádáson vettünk részt. Délelőtt kilenc órától osztályonként 15-20 percet tölthettünk el az Úr Jézus előtt. Itt jelen vagyon, az Istennek Fia… kezdetű énekkel dicsőítettük az Oltáriszentséget, majd Laci atya gondolatai irányították figyelmünket Jézusra. Ki nekünk Jézus? A csendes percekben a gyermeki szíveket megérinthette Jézus közelsége. Az a Jézus, aki megszületett Betlehemben, s most itt jelen vagyon az Oltáriszentségben.

Emmanuel! Velünk az Isten!

Antalné Hatoss Györgyi

 

Kategória: