Járványügyi intézkedési terv a 2021/2022-es tanévben

Jelen szabályozás érinti a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium és Általános iskola tanulóit, szülőket, pedagógusait és minden dolgozóját.
Az intézkedési terv összhangban van az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban EMMI) által kiadott járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrenddel.
Az óvodában egy külön intézkedési terv kerül kidolgozásra, ami szintén támaszkodik az EMMI ajánlásaira.

Sajtótájékoztató épületegyüttesünk felújításáról

A Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda három lépésben megvalósuló megújulásáról, és a nagyszabású felújítás részleteiről tartott sajtótájékoztatót február utolsó napjaiban a győri szeminárium épületében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, Nagy Csaba intézményvezető és Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

6.A a Christus spes nostra című fotó- és emlékkiállításon

Alig két héttel Ferenc pápa magyarországi szentmiséjét követően -amelyen több hatodikosunk is részt vett-  osztályfőnöki óra keretében tekintette meg a Prohászka 6.A osztálya a Szent II. János Pál pápa 1996-os látogatásának emlékére nyílt Christus spes nostra című fotó- és emlékkiállítást.

Elsős kisdiákjaink köszöntése

Intézményünkben régóta hagyomány, hogy másodikos tanulóink szeretettel köszöntik és ajándékozzák meg elsőseinket. Így volt ez az idei tanévben is, amikor iskolánk udvarán a 2.a és a 2.b osztály énekszóval fogadta az első osztályos tanulókat. „Hívogat az iskola, kapuját kitárja…” csendült fel a jól ismert gyermekdal, melyet együtt énekeltek mindannyian, miközben jelképesen átlépték a mesebeli iskola kapuját.

Forráspont: Találkozás Jézussal

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) ifjúsági programja keretében szervezték meg a Forráspont estet szeptember 10-én a budapesti Papp László Sportarénában. Maroknyi, de annál lelkesebb prohászkás kis csapatunkkal indultunk el a különvonattal, amelyet a Győri Egyházmegye szervezett fiataljainak és kísérőinek. Így az egyházmegye több katolikus iskolájának diákjával együtt és egységesen is, mivel minden résztvevő egyenpólót kapott.

A Szívárnyék-Pilinszky két hangra című előadással emlékeztünk meg a Pilinszky-centenáriumról

A Szívárnyék című zenés irodalmi műsor megtekintésével emlékezett meg a Prohászka gimnáziumi tagozata Pilinszky születésének centenáriumáról két kiváló színpadi művész, Szabó Balázs dalszerző és Vecsei H. Miklós színész előadásában. Intézményünk felújítási munkálatai miatt a program az Apáczai Csere János Kar tornacsarnokában került megrendezésre, így diákjaink kicsit ’tornateremszagú’, de nagyhatású előadást láthattak.

Lelkinappal hangolódtak pedagógusaink a 2021/22-es tanévre

Szentmisével kezdődött a prohászkás pedagógusok tanév eleji lelkigyakorlata, melyre augusztus utolsó pénteki napján került sor az orsolyita templomban.
A tanári lelkinap vezetését Simon Dávid atya, intézményünk új iskolalelkésze vállalta magára, aki egy rövid szentségimádást követően őszintén osztotta meg a nevelőtestület tagjaival papi elhívásának történetét és felvázolta, hogyan vált ’kultúrkeresztény’ fiatalból valódi Krisztus-követővé.

Oldalak